Vállalkozó akartam lenni. 23 éves koromban nyitottam meg a virágüzletemet, amit 10 évig sikeresen működtettem. A sikerem titka már akkor abban rejlett, hogy különös figyelemmel igyekeztem megismerni a vásárlóimat, az elképzeléseiket minél színvonalasabban megvalósítani. Az üzletemben rengeteg ember megfordult, a beszélgetéseink során sokat tanultam tőlük. Az elmúlt években többször jött egy meghatározó érzés, hogy ennél több van bennem, és a virágcsokrok csak egy apró eszközei voltak annak, hogy örömet szerezzek. Merész, félelmetes, ugyanakkor megnyugtató döntés volt, hogy a csúcson zárjam be a virágüzletet. Tudtam, éreztem, hogy egészen mást akarok! Hiszek a változásban, ezért jókora fejest ugrottam az ismeretlenbe. Nem volt tervem, ötletem milliónyi, viszont mégsem léptem. Közel egy évbe telt, ami alatt számot vetettem, megismertem a valódi önmagam, felfedeztem mit szeretnék, mihez értek, mi az igazi miértem. Így született meg az Elevate.
Sokan vagyunk, akiknek rengeteg jó ötlete van, azonban a jó ötlet még önmagában kevés. Mielőtt bármit is komolyan tenne a vállalkozás indítása érdekében, megtorpan, inkább marad a megszokásban, nem tudja, hogy is álljon neki, nincs elég önbizalma, netán fél a változástól.
A terveinket egy finom reggeli kíséretében elindítjuk, megkezdjük az együtt gondolkodást. Beszélgetünk, beszélgetünk, és beszélgetünk.
Fontos hangsúlyt kap az egészségem: napi szinten sportolok, tudatosan táplálkozom, fontossá vált a fiatalságom megőrzése, céllommá emelkedett a boldog, kiegyensúlyozott élet. A tudatosság belépett az életembe, ami a munkámban is megjelenik.
Két fontos területe lett a hivatásomnak. Magam és mások fiatalos, lendületes gondolkodásmódjának megtartása, magas szintű palettával. A munkám másik értéke, a folyamatok legjobb szinten történő menedzselése. Ma már tudom, hogy ezért választanak engem.
Előtérbe kerülnek az ügyfeleimben rejlő értékek, az erősségeik, melyeket a későbbiekben jól használunk. Előhívjuk a motivációt, az önbizalom ösztönzőleg hat a haladásra. Hiszem, hogy ha jól vagy, van egy jó ötleted, motivált vagy, akkor nincs akadály ami megállíthatna. Legyen egy jól felépített stratégia, amit lépésről lépésre követünk, nem feledve a miértünket. Fejlődni, jól élni, fiatalos szívvel, nemes szándékkal, napról napra növekedni.
Hiszem, hogy